Sportolnál, de nincs megfelelő stúdió vagy edzőterem a környéken? Ilyenkor sokak fejében megfordul, hogy otthoni körülmények között, az interneten található források és videós tartalmak alapján kezdjék el a testmozgást. Bár ma már rengeteg magas színvonalú edzésprogrammal találkozhatunk az online térben, mégis érdemes mindegyiket egy kis fenntartással kezelni. Ebben a bejegyzésben megmutatjuk, mire figyelj!

Az online edzésprogramok térnyerése

A rendszeres testmozgás iránti elköteleződés nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen. Gyakran elkezdeni a legnehezebb, hiszen nem tudjuk, merre induljunk. A folyamat elején általában három lehetőséggel találjuk szemben magunkat:

  1. Belevághatunk aktuális tudásunk birtokában, saját elgondolás alapján, utánanézés nélkül, bár az internet térnyerése óta ez napjainkban már igen ritka módszer.
  2. Dönthetünk úgy is, hogy egy általános edzésterv mentén indulunk el. Ebben az esetben könnyebb dolgunk van, hiszen az interneten ma már minden információ szinte csak egy kattintásra van — keressünk akár pilátesz vagy súlyemelés témában.
  3. Kérhetjük szakember segítségét is, aki egy személyre szabott edzésprogrammal támogatja majd a fejlődésünket. 

Ebben az írásban a második lehetőségre fókuszálunk, szóval ha otthoni keretek között, egy online programot követve szeretnél sportolni, olvass tovább!

Az internet testmozgással foglalkozó szeglete mára egy érett piac. Az itt jelenlévő tartalomgyártók és cégek legtöbbje már régóta kínál valamilyen online elérhető edzésprogramot, azonban a 2020-as lezárások idején számos olyan területen jelent meg igény az online egészségügyi szolgáltatásokra, ahol eddig ez nem volt jellemző. A gyógytorna is ide tartozott, és a technológia még szélesebb térnyerésének köszönhetően sok helyen elérhetővé vált a videó híváson keresztül vezetett torna vagy edzés. Erre később még kitérünk.

A bőség zavara, avagy az online edzésprogramokról általánosságban

A megfelelő sportág megtalálásának fontosságáról és esetleges nehézségeiről ebben a bejegyzésünkben korábban már részletesen írtunk. Ez a folyamat okozhat némi fejtörést — az interneten minden szakember a saját módszerére esküszik —, de megéri időt és energiát fektetni a kutatásba, hiszen csak egy olyan mozgásforma mellett tudunk elköteleződni, amely valóban nekünk való.

Ha megtaláltuk a számunkra megfelelő sportot, az online edzésprogramokat böngészve hamar a bőség zavarával szembesülhetünk. Az aktuális trendek alapján összeállított és gyors eredményeket ígérő programok nagyon vonzóak lehetnek, különösen, ha jó marketinggel vannak megtámogatva, de legtöbbjük irreális elköteleződést igényel. (Heti 3 vagy 5 alkalom nagy kihívást jelent, ha előtte egyáltalán nem mozogtunk.)

Tapasztalataink szerint egy jó ökölszabály ehhez, ha azt a programot választjuk, amelyiket a legnagyobb valószínűséggel tudjuk következetesen végezni. Ugyanis hiába döntünk egy olyan program mellett, amelyikben minden paraméter maximálisan optimalizálva van és a legjobb eredményeket ígéri, ha hosszú távon nem tudjuk követni, mert túl bonyolult vagy nem illik bele az életünkbe. Hasonlóan a táplálkozási szokások megváltoztatásához, ez is egy maraton, és nem egy sprint. Keressük azokat az irányzatokat, amelyek realisztikus elköteleződést igényelnek, egyszerű, de hasznos mozgásokra építenek, és magukban foglalják ezeknek a gyakorlatoknak a progresszióit, biztosítva a folyamatos fejlődést.

Gyógytorna az online térben

Most evezzünk át az online vezetett gyógytorna és mozgásszervi panaszokat érintő konzultáció vizeire. Bár a járványhelyzet már elmúlt, a szellem kibújt a palackból, és egyre több dolgot szeretnénk intézni virtuálisan, a távolból megoldva. De vajon van-e különbség a személyesen és a videón keresztül vezetett mozgásterápia között? 


Kezdjük az előnyökkel:

  • A témában végzett kutatások nem találtak szignifikáns különbséget az online és a személyesen vezetett mozgásprogramok kimenetele között (Fahad et al 2024, Carvalho et al 2023).
  • Költséghatékonyság: a legtöbb rendelőben az online tréning pénztárcabarátabb
  • Kényelem: nem kell utaznunk a torna helyszínére, így több időnk marad a tornára vagy más tevékenységekre
  • Rugalmasság: az otthoni körülményekhez igazított edzésprogram segíthet a mozgás szokássá alakításában

Ezek az előnyök valódi pozitívumai az online tornának, azonban van egy kitétel. Ez pedig az, hogy ezeket az előnyöket csak akkor fogjuk tudni kihasználni, előtte ha felépítettük a szükséges alapot. Ehhez azonban az elején személyes jelenlétre van szükség több okból is. 

Először is, az állapotfelmérés során nem elegendő látni a dolgokat, különösen nem két dimenzióban. Másodszor, a vizsgálati módszereket nem tudja az ember magán elvégezni. Ezek nélkül személyre szabott kezelési tervet felállítani pedig nem lehet. 

Továbbá, az állapotfelmérésen tapasztaltakra épülő mozgásprogram során nem elvárható, hogy pusztán verbális utasítások alapján helyesen tudja kivitelezni a páciens a kért gyakorlatot, valamint a gyógytornásztól sem elvárható, hogy kamerán keresztül észrevegye az apró kompenzációkat. A helyes mozgás tanuláshoz elengedhetetlen a mozgásvezetés, amelynek egyik eszköze a szóbeli utasítás, ami azonban önmagában kevés — különösen, ha a fájdalomtól megváltozott mozgásmintát akarunk korrigálni. 

Ha élőben már begyakoroltuk…

Ahogy az ember elsajátítja ezeket a mozdulatokat, megtanulja mit jelentenek az edző bizonyos szóbeli korrekciói, és a szakember is a páciensre hangolódott, fokozatosan leépíthető lesz az érintéssel történő korrekció. Ha ezen túl vagyunk, és kiépült a képesség az önkorrekcióra, illetve ugyanazt a “nyelvet” beszéli az edző és az edzett, akkor az online vezetett tréning egy valós alternatíva. Persze az ember otthoni eszköztárában és a webkamera rögzítettségéből fakadó limitációk, illetve az internet kapcsolatnak való kitettség továbbra is fennáll, de ezek olyan kompromisszumok, amit mindenki tud magának mérlegelni. 

Ha szeretnéd szakszerű keretek között megtanulni azokat a mozdulatokat, amelyeket később akár otthon is gyakorolhatsz, jelentkezz be hozzánk a Therapy4U gerincterápiás stúdióba!


Időpontfoglalás: https://therapy4u.hu/idopontfoglalas/