A felnőtteknek ideális esetben van munkahelyük, illetve van valamilyen neve annak a munkakörnek, amiben dolgoznak. Ha megkérdezünk kisgyerekeket, hogy “mi leszel, ha nagy leszel”, olyan válaszokat kapunk mint: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász (József Attila után szabadon), űrhajós, stb. és ezeket inkább hivatásnak neveznénk, mint munkának. Én például óvodában nem emlékszem, mi szerettem volna lenni (talán harcos), de arra már határozottan, hogy általános iskolában magánnyomozó, ami átvitt értelemben teljesült is, hiszen mást sem csinálok, mint problémák eredetét próbálom kikutatni.

Aki járt már Dalmánál, gyakran tapasztalhatja, hogy fiatal gyógytornász kollegák/hallgatók figyelik a munkáját. Ez azért van, mert Dalma két hivatással is rendelkezik, számára legalább olyan fontos a fiatalabb generáció tanítása, mint a szakmája alapvetően. Ennek a jelenségnek egy vicces metaforája a nyitókép (itt szeretnék utólag elnézést kérni a kattintás-vadász húzásért).

Nemrég járt nálunk Eszter, az ő élménybeszámolója következik: “Hollandiában, a Hanze University of Applied Sciences egyetemen vagyok negyedéves gyógytornász hallgató. A tanulmányaim során nagy hangsúly volt helyezve a beteg-központúságra és a holisztikus látásmód elsajátítására: minden ember másmilyen, máshogy látja a világot, tehát a terápiának is mindig másmilyennek kell lennie, hogy jól illeszkedjen az adott ember életébe.

Kinti tanulmányaim részeként kerültem el Pataki Dalmához egy pár napra három évvel ezelőtt egy rövid gyakorlatra. Akkor egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy itt szoktak gyakornokokat fogadni. Az a pár nap, amit akkor itt töltöttem nagy élmény volt számomra, így mikor a nagy gyakorlatomra került a sor, nem kellett sokáig gondolkodnom azon, hogy újra felkeressem-e a rendelőjét.

Ezután idén ősszel volt szerencsém a szakmai gyakorlatomat a Therapy4U-ban Dalma felügyelete alatt tölteni, ahol az ő segítségével rengeteget tanulhattam a gyógytornáról és a manuálterápiáról. Sok lehetőséget kaptam arra, hogy gyakorlatban is kipróbálhassam tudásomat és számos érdekes, új módszerrel ismerkedjek meg. Dalma, és a többi kolléga példaszerűen mutatta be a gyógytorna mindenféle oldalát, figyelve arra, hogy végig a beteg érdekében történjenek a dolgok. Az itt dolgozó gyógytornászok új terápiás módszerekre való szakmai nyitottsága észlelhető minden egyes kezelés során, hiszen mindig keresik a lehetőséget arra, hogy saját maguk is fejlődjenek. A gyógytornászok mindig nagy türelemmel és nyitottsággal fordultak az épp tornázók felé, és sose hagyták figyelmen kívül a kérdéseket, ötleteket, gondolatokat, amit meg akartak osztani velük a betegek. Ez a beteg-központúság nagyon fontos ahhoz, hogy az a fél óra, amit valaki ott tölt egy kezelés alatt tényleg hasznosan teljen, egy barátságos környezetben.”